2024. január 6., szombat

Három Királyok túra

 A jótékonysági, közösségépítő kiránduláson  ezúttal is több, mint ezren vettek részt - írja a Kapospont. 

Végül is itt a picesor volt a lényeg, magán véleményem, hogy kevesebb mint 1000 ember volt, kb. 800 de végül is mindegy, mi ott voltunk a Zoli fiammal.



Sokadik alkalommal indultunk neki ennek a sétának. Újítottak a rendezők mert két távot hirdettek, a két táv végül is kissé káoszosan egybe olvadva indult el.
Ami nagyon előnyös változás volt az a kocsma kitelepítése az iskola épületéből. Így nyugodtan és egymás taposása, leöntése nélkül lehetett benevezni a szokott csokival.




Az útvonal olyan amilyen , a pincesorig a Szőlőhegyi utca aszfalt, aztán a Kőkereszt utca híg sár, a Gutora utca kőszórásos jól járható, a Hegyerdő utca ismét aszfalt az is jól járható a kilátóig.





Sok pince volt nyitva, mi csak csak teáztunk az is jólesett és jó pár zsíros kenyeret is ettünk, persze hagymával. Kóstolónak azért egy kis forralt bort is hoztunk.  




A csepergő eső elállt amikor leparkoltunk, és egészen addig nem esett amíg vissza nem értünk. Köszönöm a lehetőséget és a társaságot!


A rendezvény nevét már jó lenne fixálni mert ma az alábbi változatokkal találkoztam:

KAPOSPONT: Három Királyok túra 

SONLINE: Háromkirályok túra

Nagy Attila főrendező: Három királyok túra

A 2500 Ft-os emlék bögre szerint: Háromkirályok Túra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése