2023. január 7., szombat

Három Királyok túra

 A szabadidős rendezvényt két év kényszerszünet után rendezték meg ismét. A családok, baráti társaságok ezúttal is a kaposfüredi iskolánál gyülekeztek és adták le a nevezési díjat, vagyis az egy-egy tábla csokoládét, vagy valamilyen édességet.




Az adományokat a szervezők hagyományosan a város szociális intézményeiben osztják szét, így a többi között az anyaotthon, a hajléktalanszálló és az idősotthonok lakói között.





A résztvevőket Szita Károly polgármester és a településrész önkormányzati képviselője, Nagy Attila köszöntötte, majd a menet elindult a szőlőhegyre. Ott a gazdák zsíros kenyérrel, teával és forralt borral várták a mintegy öt kilométert teljesítő túrázókat.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése