2017. augusztus 12., szombat

Malackergető (2017)

A Zöldpont Életmódklub ötödik alkalommal rendezte meg ezt a túrát a Zselic DNY-i részén. A “Malackergető” rövid távnál ez a második rendezés volt. Ez a túra nekem eddig mindig kimaradt, talán a hosszabb távok és az éjszaka miatt de idén már nem volt mese meg kellett csinálni. 
Szerencsére találtam túratársakat is, Éva és Kriszta jól elbeszélgettek egymással és pedig kicsit lemaradva csendben élvezhettem az éjszakai erdőt. A Rajt a Katica Tanyán volt, a nevezés gyorsan ment, részletes itinert és színes térképet is kaptunk a nevezési díj a helyszínen 1200 Ft, de előnevezéssel csak 800 lett volna ami teljesen korrekt.  
A túra kétharmadát két hete nappal végigjártuk, most a maradék harmadát, a sárga sáv részt pedig még világosban teljesítettük. Ez így jó is mert a sárga egy kicsit bonyolultabb szakasz, jobban kell figyelni a jelzéseket és a GPS-t is. 
Itt találkoztunk csontokkal,  nem ismerem a korábbi túrák történetét, hogy esetleg minden  sporttárs beérkezett e.
Az első ellenőrző pont önkiszolgáló lyukasztós volt a Görgényi vadászház közelében. 
Az erdészeti úton már erősen sötétedett de a lámpákat a Feneketlen-kút után kezdtük csak használni. A forrásnál már emberes pont volt, körtét, pogácsát és csokit is kaptunk. 
A zöld sávon több túrázó is jött már szembe, a hosszabb távosok villogtak felénk az éjszakában. A Mátyás-kutat észre se vettem a sötétben simán elmentünk felette. Aztán a domb tetőn már kellemes szellő várt bennünket. 
Találkoztunk Vuk egy rokonával is, az úton üldögélt és nyilván lámpáink elvakították mert nem szaladt el.  Pár perc múlva újra láttuk ahogy szájában a vacsorájával lassan ballagott mellettünk. 
A tökéletes körpanorámában a csillaghullást is láthattuk volna ha a felhők megkegyelmeznek de nem tették.  Egy rövid szakaszon lekapcsoltuk a lámpákat hogy érezzük a sötétség erejét, sikerült is, a Csurgoványi erdő D-i végén be is néztük az elágazást és emiatt vissza kanyarodtunk a sárgára egy rövid szakaszon. Innen már gyorsan leereszkedtünk  Patcára és a célba.  3 óra 45 perc alatt teljesítettük a távot, a szint 4 óra. 
A négy távon összesen közel 100 túrázó indult ami egy kicsit talán kevés, de nem tudom korábban mekkora volt a részvétel. 
Nyilván a túra előtti sötét felhők sokakat elijesztettek. Az erdő – mező teljesen porszáraz volt és túra közben sem esett egy csepp sem. 

Köszönöm a túrát, jó volt.

Még több fotó, katt a kis képre:

Malackergető (2017)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése