2014. február 13., csütörtök

RP-DDK Zalakomár - Galambok - Zalakaros

+ egy kis geoláda keresgélés

Táv: 12 km Szint: 50 m

Minden túramozgalomban van kihagyhatatlan aszfaltos, betonos szakasz. Így van ez az RP-DDK Somogy – Zala közötti szakaszán ahol is több mint 20 km-t is betonozhatunk egyfolytában.
Nemesvid- Somogysimonyi – Ormánd – Zalakomár – Galambok – Zalakaros szakaszon természetesen tetszés szerinti irányban.
 
Még szerencse, hogy Zalakomárra bevezették a vonatot így ott meg lehet szakítani ezt a monotonitást. Sajnos a szebb napokat is látott Resti kopott ajtaját nagy lakat és rácsok zárják.
 
  A vasúttól K-re már bejártam az elmúlt évben, most a hóolvadás és a kiadós esők után gondoltam megcsinálom a másik felét itt legalább nem lesz sár. Hát nem is volt.
A hajnali zúzmarás köd gyorsan feloszlott így nagyrészt szép napos időben sétáltam le ezt a kis szakaszt. Bizony az út menti földeken áll a belvíz így a földutakra még nem kívánkoznék egy darabig.
 
A jelzések végig jók és gyakoriak (nagyrészt lakott területen vagyunk itt könnyű festeni, van villanyoszlop)
 
Galambok és Zalakaros között legalább van kerékpárút így nem kell az autókat lesni, így biztonságosabb. Épült is egy szép új pihenő itt igaz feltűnően kitáblázva, hogy az biciklis pihenő, de talán nem büntetik a gyalogosokat, bár ki tudja.
Zalakaroson a pecsét most is gyorsan beszerezhető volt a Tourinform irodában a belső szobában az ajtótól balra kell kérni.
Sok időm volt még a buszig így végigjártam a GCZKAR 4 pontos multiláda pontjait és sikeresen térképészkedtem is, sok érdekes és fontos pontot felmérve.
Kellemes kis könnyű túra volt, ennyivel is kevesebb van vissza, jöhet a Zalai-dombság.
 
 

Még több fotó katt a kis képre.
RP-DDK Zalakomár - Galambok - Zalakaros

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése