2012. augusztus 28., kedd

Balaton körtúra 11.

Vonyarcvashegy – Lesenceistvánd – (Tapolca)
Táv: 20 km Szint: 560 m + Tapolcáig országút 6 km

Ennek a túraszakasznak a logisztikája Kaposvárról tömegközlekedéssel inkább a “fanatika” kategóriába sorolandó. A félhármas ébresztő után félnégykor már vonaton voltam de ennek az volt az eredménye, hogy a túraszakasz indító pecsétje a vonyarci vasútállomáson 8 órakor már a füzetemben volt. Szeretek a lehetőségekhez képest korán indulni de azért ennyire nem.
A Keszthelyi-hegységbe a zöld sáv jelzésen indultam el a Cseri-völgyben és nagyon szép kényelmesen járható úton lehet eljutni a Pad-kő kilátóig, mellette található a Zalai Természetbarátok Emlékhelye. Ez volt az első fotós igazolóhely a túrán.
 
A Zöld sávot tovább követve érintettem a kutyatemetőt ahol egy általam nagyon kedvelt kis kutyusról – Nérókáról - is megemlékeztem, hiszen egy névrokona is itt pihen. A hegység egyik magaslatán átbillenve a Szent Miklós forrás völgyében kezdtem az ereszkedést az északi oldalon, a forrás szintén fotós igazolóhely, – ki van száradva, illetve az állatoknak még dagonyázásra alkalmas, de vízvételi lehetőség nincs.



A sziklás mély völgyben tovább ereszkedve a kis GPS-m is megadta magát nem volt “térerő” de szerencsére itt nem is lehet eltévedni a zöld + jelzések jól követhetők.
Vállus előtt egy jelzetlen úton átmentem a kék sáv jelzésre és ezen jutottam le Lesencefalu szőlőhegyének széléhez, itt már nyílt terepre érve kezdett meleg lenni, és nem igazán esett jól a kapaszkodás a Kő-orra felé. Itt a kék háromszög jelzésre letérve még tovább kapaszkodtam egészen addig amíg az erdei út teljesen benőtt részére értem , a hegy Ny-i oldala kicsit sziklásabb és talán ezért is van itt a fotós igazolóhely de a sziklákat nem értem el, a kilátás viszont fantasztikus a Bakony, a Káli-medence, A Balaton-felvidék vulkáni kúpjai és a Keszthelyi-hegység látványához a távolban csillogó Balaton és a Somogyi-part adta a hátteret.



Nem sokat időztem a hegytetőn, elkezdtem az ereszkedést a sűrű erdőben Lesenceistvánd felé itt az erdei ösvény néhol elég meredek de jól követhető és nem is volt nagyon benőve.
A település szőlőhegyét elérve a Máté-kút forráshoz érkeztem , mivel a 2 l vízkészletem éppen elfogyott bíztam abban, hogy itt tudom pótolni és így is volt a forrás bőségesen adta a “hegy levét”.
Gyorsan leereszkedtem a közeli faluba és negyed kettőkor már az OKT pecsételőhelynél jártam. Eredetileg kb. egy órával későbbre terveztem az érkezésemet de ez a 20 km-es túra azért előbb is teljesíthető. Így aztán nem itt telepedtem le a folyadék és só veszteségeimet pótolni hanem – élve az igazolófüzet adta lehetőséggel - a Tapolcáig vezető országúti szakaszt már busszal tettem meg és Tapolca vasútállomásán a záró pecsét begyűjtésével valamint a söröm kikérésével befejeztem ezt a szakaszt is. Szép volt, sok a látnivaló, ami viszont nagyon nem tetszett az a rengeteg tábla amit mindenhol az élő fákba szögeltek!
Balaton körtúra 11. Vonyarcvashegy - Lesenceistvánd - (Tapolca)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése